fbpx
24.2 C
Budapest
2021. június 10 (csütörtök)
spot_img

Valentin-nap Maryvel

Valentin napi üzenet

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az Ethereum első lépéselőnye nem jelent veszélyt a Cardano blokklánc dominanciájára. Az egyik videóban a twitteren keresztül arról beszélt, hogy a Cardano nem az árról vagy a hype-ról szól, hanem a fejlesztésről. Hoskinson a Cardano kritikusait is megszólította, akik az elmúlt években többször vádolták a projektet és annak alapítóját az előrehaladás hiányával, és hogy az Ethereum által a DeFi térben elért hálózati hatás túl nagy ahhoz, hogy a Cardano utolérje őket. Hoskinson erre csak így reagált:

„Én nevetek, amikor az emberek azt kérdezik, hogy éred utol az Ethereumot. A 2020-ban létrehozott új dappok mindössze 31%-a volt Ethereumon. 50 dollárba vagy többe kerül bármi, akár egy tranzakció elküldése is, és ezzel kéne versenyeznem? Ez olyan, mint egy karate meccs, ahol a másik egy keresszékes 96 éves öregember. Ez nem verseny.”

Ami fontos, az a következő 5-10 év, és ez az időkeret az, amikor Cardano megalapozza Uganda vagy Tanzánia állampolgárai számára annak lehetőségét, hogy mikrohiteleket tudjanak felvenni bankok nélkül. Nem a múlt számít, hanem az elkövetkező évek alkalmazkodása.

A Cardano továbbra is a világ legdecentralizáltabb blokklánc-hálózata

Az ADA teljes körű ellátásának alig kevesebb, mint 72 százaléka járul hozzá a rendszer működéséhez, még így is jóval a Polkadot előtt áll, ugyanis a DOT tokenek 60,42 százaléka van csak lekötve a hálózaton. Ezzel a Cardano uralja a világ legdecentralizáltabb hálózata címet továbbra is. Az Adapools adatgyűjtő legfrissebb kimutatása azt szemlélteti, hogy az összes ADA tárca több mint 54 százaléka utalta át eszközeit egy stake poolba. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 214 610 tárcatulajdonos járul hozzá a rendszer decentralizációjához.

Március elejére tervezik a Mary hard fork-ot

A Goguen korszak bevezetésének három hard forkja közül a második, a Mary a tervek szerint március elején aktiválódik a mainneten.  A Mary elindítja a Cardano blokklánc több eszközre vonatkozó szabványát. Csakúgy, mint az Ethereum esetében, ez is lehetővé teszi natív tokenek kiadását a blokkláncon.

A felhasználóknak a Daedalus legújabb verziójának letöltésével frissíteniük kell csomópontjaikat, hogy hozzáférjenek ehhez a hálózati frissítéshez.

„Közel egy hónapig teszteltük a testneten és minden rendben van. A devnet jól néz ki, és a váltók (exchanges) is boldogok. Hatalmas minőségbiztosítási készletet készítettünk. Rakétákat begyújtani!”- mondta az IOHK vezérigazgatója, hozzátéve, hogy minden a tervek szerint zajlik.

Eredetileg február 24-re tervezték a dolgot, de ha nem tudják betartani ezt a határidőt, akkor a következő dátum március elseje lesz a Mary frissítés bevezetésére.

Forrás:
crypto-news-flash
cryptogazette
cryptoslate
cryptobriefing
ambcrypto

Előző cikkCardano Fee a tőzsdéken
Következő cikkMi a Compound?

Related Articles

Közösségi média

812RajongókTetszik
306KövetőKövetés
70FeliratkozóFeliratkozás
- Advertisement -

Friss cikkek