fbpx
24.2 C
Budapest
2021. június 10 (csütörtök)
spot_img

Lassan de biztosan felépül

TOP 3

Míg a kriptovaluták többsége még mindig próbál kilábalni a legutóbbi áresésből, a Cardanónak sikerült új, minden idők legmagasabb pontját elérnie az elmúlt héten. A Cardano 1,48 dolláros árfolyamra menetelt, és jelenleg a 40 milliárdos piaci kapitalizációval ott csücsül a legnagyobbak között. Bár az ADA 10%-os csökkenést szenvedett, még így is megtartotta a harmadik pozícióját.

Két dolog volt, ami erősen hatott az ADA árára a múlt héten. Az egyik, hogy érkezik a mai nappal, vagyis március 1-én a Mary hard fork, ami lehetővé teszi, hogy a Cardanóból decentralizált több eszközből álló intelligens szerződéses platform váljon, amivel simán lekörözheti az Ethereum hálózatot. A másik hír, ami erősítette az ADA árát az az FD7 befektetési vállalkozás bejelentése, hogy 750 millió dollár értékben ad el Bitcoint, hogy bevásárolhasson ADA-ból és DOT-ból.

Az FD7 duplázott

Az FD7 Ventures ráduplázott a múlt heti bejelentésére azzal, hogy új irodát nyitott az indiai Bangalore-ban, ahol egy 250 millió dolláros alap található. Ezzel az összeggel a Cardano és Polkadot alapú projekteket fejlesztő csapatokba szeretne befektetni. Az alap célja, hogy évente megközelítőleg 1 – 5 millió dolláros befektetéseket osszon szét több mint 50 vállalatnak. Várhatóan a projektek mintegy harminc százaléka további 5 – 20 millió dolláros kiegészítő finanszírozást is kap, növekedési mutatóiktól függően. Az FD7 elárulta, hogy leginkább az NFT projektekre szeretne fókuszálni.

Bábel fizesse meg

A Cardano megkapja a „Babel fees” mechanizmust. A Mary hard fork megvalósítását követően a Cardano felhasználói képesek lesznek tranzakciós díjat fizetni natív tokenekben, lényegében nem igényelnek ADA-t a blokklánc használatához. Bár ez hatalmas technikai gondnak tűnhet, az IOHK mérnökei valójában meglehetősen egyszerű, szabadpiac-orientált megoldással álltak elő.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Cardanón kiadott bármely token felhasználható tranzakciós díjak megfizetésére, amely lépés lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy teljes mértékben megkerüljék az ADA használatát.

A mechanizmus azonban a likviditási szolgáltatók jelenlétéhez kötődik, amely piacot teremt az izgalmas új üzleti modellek számára.  A bábeli díjak esetében a stake pool operátorai (SPO) válnak likviditásszolgáltatóvá. A piac ösztönzi őket arra, hogy biztosítsanak átváltási árfolyamokat olyan specifikus natív tokenek számára, amelyeket el akarnak fogadni.

Mire mondjak nemet?

Charles Hoskinson általános eufóriát fogalmazott meg a globális haladásról, és elárulta, hogy találkozott egy nagy amerikai telekommunikációs céggel, hogy megvitassa a lehetőségeket:

 „Nagyszerű előretöréseket hajtunk végre Afrikában, Mongóliában, Grúziában és szerte a világon. Nemrégiben találkoztam egy nagy amerikai telekommunikációs céggel, és talán csinálunk velük valamit. Talán nem, de az tény, hogy megvolt a találkozó, és nagyon komolyan vették a dolgot.”

Rengeteg üzleti lehetőség sorakozik a Cardano ajtaja előtt. Nem tudják, hogy mire mondjanak igent és mire mondjanak nemet. Az IOG jelenleg azon dolgozik, hogy azokat a projekteket, amiket nem tudnak kiszolgálni, átadják a közösségnek a Project Catalyst segítségével.

Új tárca

Az IOG telepítette a Daedalus tárca első verzióját, amely támogatja a Cardano nyilvános teszthálózatának Mary funkcióit. A kiadás új felhasználói felületet tartalmaz a natív eszközök küldésére és fogadására a Cardano hálózaton. A Daedalus 4.0.0-RC1 verzió elérhető a Cardano teszthálózatán, és lehetővé teszi a fejlesztők és a stake pool üzemeltetői számára az ADA és a natív eszközök átadását. A Daedalus új verziójának új felhasználói felülete is lesz.

Elemzők és kereskedők jóslata

Lark Davis, a népszerű kriptovaluta-kereskedő és stratéga felsorolt néhány altcoint, amelyek jelentős mértékben növekedhetnek a piacon 2021 márciusában. Davis egy új videóban kijelentette, hogy elvárja, hogy az ADA márciusban folytassa jelenlegi jelentős emelkedő trendjét, katalizátorként hivatkozva a közelgő Mary protokoll-frissítésre.

Lark Davis megjegyezte:
„A Cardano számára nagy hír, hogy a Mary hard forkot március 1-én gördítik a mainnetbe. Ez a segíteni fogja a Cardanót a következő lépések megtételében, hogy teljesen működőképes ökoszisztémává váljon. Látni fogjuk, hogy a tokenek végre megvalósulnak. Okos szerződéseket fogunk látni a fő láncon. Ez az első lépés ennek megvalósítása felé.”

Austin Arnold, az Altcoin Daily csatorna youtubere is tett néhány jóslatot az altcoinokról. Arnold szerint a kereskedőknek és befektetőknek különös figyelmet kell fordítaniuk és a radaron kell tartaniuk több altcoint is. Arnold az ADA-t választotta elsőnek az altcoinok közül.

Binance és a Cardano

A Binance a legnagyobb kriptovaluta-tőzsde bejelentette, hogy támogatni fogja a közelgő Cardano Mary protokoll-frissítést és hard forkot. A tőzsde szerint az ADA be és kifizetéseit 2021. március 1-jétől 16:00 órától (UTC) felfüggesztik.

Twitter:

A Grayscale lecsap?

A Grayscale Investments, a világ legnagyobb kripto-befektető vállalata egy nemrégiben kiadott hivatalos közleményében megerősítette, hogy számos új digitális eszközt fontolgat, amit felvesz a portfoliójába, mint például a Cardano (ADA), Polkadot (DOT), Chainlink (LINK), Monero (XMR) és Tezos (XTZ).

A cég törekszik arra, hogy jobban kielégítse a növekvő befektetői igényeket más feltörekvő kriptovaluták iránt.  Nincs garancia arra, hogy a fenti listában megnevezett eszközök a cég befektetési termékeivé válnak. A jelentés alapján, a felülvizsgálati folyamaton átívelő és újonnan létrehozott eszközöket a bevezetéskor külön bejelentik.

Írj te is intelligens szerződést a Cardanóra

Az IOHK nemrég bejelentette a Glow nyílt forráskódú programnyelv elindítását a Cardano blokkláncon, amely lehetővé teszi bárki számára, hogy blokklánc-alapú alkalmazásokat írjon és telepítsen a hálózatra. Az IOHK partnerségben van a MuKn startup vállalattal a tartomány-specifikus nyelv bevezetése érdekében.

A Glow kompatibilitása az EVM-mel lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy lényegesen kisebb számú kódsorral írjanak alkalmazásokat. Emellett leegyszerűsíti és csökkenti a fejlesztési folyamat költségeit. Műszaki szempontból a Glow célja, hogy lehetővé tegye a fejlesztők számára egy 20 soros alkalmazás megírását, amely hasonlóan fog teljesíteni, mint egy más nyelveken írt 100 soros alkalmazás. 

És ha nem hangoztattuk volna még eleget, a Mary hard fork készen áll a telepítésre ma este 🙂

Előző cikkMi az az AMM?
Következő cikkÉlő bejelentkezés

Related Articles

Közösségi média

812RajongókTetszik
306KövetőKövetés
70FeliratkozóFeliratkozás
- Advertisement -

Friss cikkek